FRISS HÍREK A DRÓNSZAKMÁBAN

Itt a jövő a küszöbön, derült ki a DroneDeploy konferencián

A DroneDeploy által ezen a héten tartott konferencián a DroneDeploy partneralapítója, Mike Winn nyilatkozott.

Bár a 2020. év kihívásokkal volt teli, a jövőben is fontos a drónok további fejlesztése a felhasználók számára.

Első sorban az építőipart említette meg Winn a konferencián tartott beszédének elején, kiemelvén ezt a területet a sok közül, lebilincselő összefoglalót tartott. Elmondása szerint az építés ott van minden egyes iparágban.

Részletesen ecsetelte, miként fognak megmutatkozni a jövőben a különböző építési helyek. Ezeket a színeket emelte ki: a gépek sárgá, a beton szürke, a föld pedig vörös színű lesz. Sok mindenben nem mutatkozik majd változás, egy dologra azonban rávilágított, miszerint a munkaerőforrás nagyban meg fog változni. Erre elsők között a drónokat említette meg, mert véleménye szerint a munkaerő piacot a drónok sokasága fogja színesíteni.

Javítandó a jövő munkahelyeit ő maga és a cége is túlmutatnak a mai drónfelhasználási módokon. Winn véleménye szerint a drónok lesznek azok, melyek lényegesen fogják javítani a munkahelyeket a jövőben. Ezek a pilóta nélküli repülő gépezetek úgy lesznek majd segítségünkre, hogy adatgyűjtést végeznek, melyek segítségével számtalan területen újabb elemzéseket leszünk képesek elvégezni. Ezek az adatok nyilvánosan hozzáférhetőek lesznek minden munkatárs számára.

A DroneDeploy cég alapító tagjai felépítettek egy egész céget arra a gondolatmenetre, hogy minden digitális adathalmaz bárki számára elérhetővé tétele az üzleti életet alapjaiban véve fogja megváltoztatni. Cégük, a DroneDeploy messze túlmutat a napjainkban ismert fotogrammetrián, mondta el a résztvevőknek beszámolójában a konferencián. Az adatszerzés fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét. A jövőbeni drón szerkezetek nagyon különböznek majd egymástól. Példának okáért megemlítette, hogy a repülésen túl olyan drónok is életre fognak kelni, melyek „gyalogosan” gyűjtenek majd adatokat, vagy éppen vezetni fognak. Egyaránt elő fognak fordul a beltérben, de kinn a szabadban is fellelhetőek lesznek. Képességeik lehetővé fogják tenni a digitális reprodukció készítését akár komplex struktúrákról legyen az belül avagy kívül. A drónok elkövetkező generációja majdhogynem élethűen képes lesz rögzíteni a valóságot.

A DroneDeploy októberi számának kiadását épp itt, a DroneDeploy konferencián tárták a résztvevők elé. Tették ezt azzal a céllal, hogy még inkább érzékeltessék, a cégük valóban jóval messzebbre mutat a drónfelhasználás világában. A vállalat által körvonalazott ötleteket teljes körűen kívánják megvalósítani. A földi hasznosítású robotokat a jövőben sokkal szélesebb körben fogják tudni hasznosítani, mivel olyan tulajdonságokkal, képességekkel, funkciókkal fognak bírni, mint például a BETA-ban történő 360 fokos kép virtuális lejátszása. A konferencián tartott úgy nevezett termékbemutató célja az volt, hogy a résztvevőknek részletesen szemléltessék a drónok jövőbeni sokrétű felhasználásának területeit.

A különböző funkciók, különböző repülési vezérlést kívánnak. Ki kell elemezni magát a repülést, el kell végezni a magassági elemzéseket. A DroneDeploy cég alkalmazottai egyhangúlag vallják, hogy ezek a jövőbeni legújabb fejlesztésű drónok minden munkaterületek optimális megoldást nyújtanak. Képesek lesznek különböző területekről, forrásokból összeállított adathalmazokat eltárolni, így nyújtván egy globális, áttekinthető képet a célba vett munkaterületről. A cég egyértelmű célja, a megkezdett úton rendületlenül továbbhaladni, a DroneDeploy méltó hírnevét öregbíteni, létrehozni azt a gombot, mely a demokratizált adatok begyűjtése felé halad.

Dronedeploy-Legifotozas